A cég 50 település ivóvíz ellátását, 30 helyen pedig a szennyvíz-elvezetést és tisztítást látja el, így összesen 277 ezer fogyasztónak szolgáltat a megyében – mondta a 2011-es évet értékelő sajtótájékoztatóján Móricz István a társaság vezérigazgatója. A cég az elmúlt évben sikeresen hajtotta végre a települések ivóvízének arzénmentesítését, valamint jelenleg is 21 település szennyvízprogramját koordinálja, melynek összértéke megközelíti a 30 milliárd forintot, a cég a beruházásokhoz 10%-os önerőt, vagyis 3 milliárd forintot biztosít.
A válság meglátszik a 2011-es 4 milliárd 700 milliós árbevételen is, amely 100 millió forinttal marad el a 2010-től. Tavaly az ivóvíz-szolgáltatás 1 százalékkal míg a szennyvíz-szolgáltatás 1,5 százalékkal esett vissza. Az új vizi közmű törvény kedvez a Nyírségvíz Zrt-nek, ugyanis annak célja megegyezik a társaságéval, vagyis a kiegyensúlyozott, magas színvonalú szolgáltatás megteremtése a fogyasztók érdekében.


























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe