Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2012. Február 16. 11:35, csütörtök | Helyi

Kilakoltatás szélén a Kóborlók Állatmenhely

Kilakoltatás szélén a Kóborlók Állatmenhely

Közel 50 állat jövője vált kétségessé azzal, hogy február végéig el kell hagynia a Kóborlók Állatvédelmi Egyesületnek az adományba kapott telepet.

Kilakoltatás szélén lévő családokról nap mint nap hallani. Olyanról azonban, hogy egy állatmenhelyet akarjanak felszámolni, már ritkábban esik szó. Pedig Nyírmadán most ez a helyzet. Közel 50 állat jövője vált kétségessé azzal, hogy február végéig el kell hagynia a Kóborlók Állatvédelmi Egyesületnek az adományba kapott telepet.

- A területet, ahol a menhelyet üzemeltettük egy támogatónktól kaptuk meg ideiglenes használatra. Sándor előre szólt, hogy egyszer majd szeretné maga hasznosítani a földet, ez az idő most jött el. Február végéig kaptunk haladékot, ha addig nem sikerül új helyet találnunk, még két hétig maradhatunk. De utána mennünk kell az összes mentett kutyánkkal együtt – tájékoztatott Balázsi Barbara önkéntes, az egyesület tagja. Hozzátette: megkeresték a helyi önkormányzatot is, de a segítségkérésüket elutasították.

Amennyiben a megadott határidőig nem találnak új, a menhely üzemeltetésére alkalmas telephelyet, a jelenlegi „lakókra” altatás vár: - Ismerve az állatvédelemmel és -mentéssel foglalkozó egyesületek, alapítványok illetve menhelyek körülményeit, nem valószínű, hogy ennyi kutyát be tudnának fogadni ilyen rövid időn belül. És ha nem ők, akkor a gyepmesteri telep lesz az, aki gondoskodik az állatok sorsáról. Ebben az esetben pedig nagy valószínűséggel altatás vár ezekre az egyébként sem szerencsés múltú állatokra – tette hozzá Balázsi Barbara.

A Kóborlók Állatvédelmi Egyesület 2009-ben alakult, célja az állattartási kultúra javítása, az állatok védelme, jogaik képviselete. Máig végzett munkájuk eredményesnek mondható, 2 év alatt közel 130 kutya fordult meg náluk, ebből 86-ot sikerült gazdához juttatniuk! A menhelyen jelenleg ellátott 45 kutyus harmadának Németországban már van örökbe fogadó gazdija, oda azonban csak márciusban utazhatnak. Az ellátásukról azonban addig is gondoskodni kell.

- A helyi iskola, óvoda, valamint a szociális intézmény sokat segít, ők látják el a kutyusokat a megmaradt étellel, amit nagy hálával és köszönettel fogadunk! Ezen kívül adományokat is szívesen fogadunk, amit kapunk, mindent fel tudunk használni a takaróktól kezdve a nem használt edényeken át az állatok alá tehető rongyokig – számolt be körülményeikről az önkéntes segítő.

A munkát alapítványi formában is próbálták sikeresebbé tenni, de az alapítványi forma felvétele bürokratikus akadályokba ütközött, az ügyintézés jelenleg is folyamatban van.

Az egyesület számára a legnagyobb segítség most az lenne, ha olyan – bekerített - telekre költözhetnének, amely kellően tágas a menhely további működtetéséhez, és ahol lehetőség szerint épület is található az állatok ellátásához szükséges felszerelések - edények, takarók, szalma, hordózók, ketrecek stb. - tárolásához.

Területileg azonban kizárólag Nyírmada, vagy Nyírmada közelében fekvő föld, tanya, vagy terület jöhet szóba, mert az egyesület munkatársai, illetve az állatok gondozásában részt vevő önkéntesek nagy része helyi lakos.

Ha bárkinek ötlete, elképzelése van a menhely megmentésével kapcsolatban, illetve ideiglenes vagy végleges megoldást tudna nyújtani a Kóborlók Állatvédelmi Egyesület problémájára, a felajánlásokat szívesen fogadják a koborlok09@freemail.hu e-mail címen, valamint Balázsi Barbaránál a 30/393-4570-es számon.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.