Az idei fűtési szezonban halált okozó szénmonoxid mérgezés nem történt a Kéményseprőipari Kft működési területén, amely Nyíregyházát és a megye területének egyharmadát fedi le. Gáztüzelésű fűtőberendezéseknél nyolc esetben volt mérgezés, egy kandalló okozott füstmérgezést, és nyolc kéménytüzet kellett megfékezni. Szénmonoxid mérgezéssel 17 főt szállítottak kórházba, a legsúlyosabb eset Oroson történt, ahol 4 embernek segítettek a mentők.
Valkó László a Kéményseprőipari kft ügyvezetője szerint a jó kémény és a tökéletes égésű fűtőberendezés esetén is történhet mérgezés, hiszen megfelelő levegőellátásra is szükség van az épületekben. Ugyanis csak annyi égéstermék távozhat a lakótérből, amennyit friss levegővel pótolnak.
A szakember ezért jónak tartja a törvénytervezetet, amely szerint bővítenék a kéményseprők ellenőrzési hatáskörét. Jelenleg ugyanis csak a kémény átjárhatóságát, valamint a szénmonoxid visszaáramlást vizsgálhatják. A fűtőberendezések és a fűtött lakóterek levegő ellátásának ellenőrzésével megelőzhetők lennének a mérgezések. A törvénytervezet tavasszal kerül a Parlament elé, amelyben az is szerepel, hogy a kéményseprők szakmai felügyeletét a Katasztrófavédelmi Igazgatóságok látnák el.





























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe