A közigazgatás átszervezésének jelenlegi helyzetét értékelték az elmúlt év integrációs folyamatainak tükrében a Megyei Államigazgatási Kollégium idei utolsó ülésén, ahol a jövőbeni feladatokról, a járások kialakításáról és az együttműködési lehetőségek továbbfejlesztésről is tanácskoztak ma a résztvevők.
Az eddig megvalósult átszervezéssel költséghatékonyabb és áttekinthetőbb rendszer jöhetett létre, mely funkciójának, és rendeltetésének is megfelel, ezt támasztják alá többek között az uniós projektek által létrehozott Kormányablakok is - mondta Dr. Virág Rudolf a területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatokért felelős helyettes államtitkár. A jövőben több mint 14 milliárd forintnyi európai forrásból építik ki azt a 300 kormányablakból álló hálózatot, amely 2013 közepéig megvalósíthatja a közigazgatási integrációt és az ügyintézést segíti.



























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe