2006-os választási ígéreteiben Gazda László, országgyűlési képviselő szólt a választókerület gazdaságfejlesztési, egészségügyi, ifjúsági és civil szervezetek megerősítéséről, a mezőgazdaság és a vállalkozásfejlesztési törekvéseiről.
Lássuk az elért eredményeket az elmúlt években a vállalások tükrében.
"Úgy érzem, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket tettem nagy részben sikerült megvalósítani. Kezdeném azzal, amelyek megvalósultak:
Ígéretünknek megfelelően elérkezett a választókerület határához az autópálya, és idén tavasszal, ha szerencsénk van, és a döntőbizottság eldönti ezt a kérdést e hó végéig, akkor gyakorlatilag megépül az autópálya kezdetben Vaja-Őr-ig, később pedig Vásárosnaményig, tehát keresztül halad a választókerületen.
Megépültek, korszerűsödtek azok az utak, amelyek a választókerület súlyvonalain haladnak keresztül.
A 4. számú út választókerületi nyomvonala 11 és fél tonnásra átépült.
Megvalósultak azok a közösségi közlekedési fejlesztések, amelyek elfogadhatóbbá tették a közösségi közlekedést a térségben.
Megépültek, illetve épülnek az egészségházak. A választókerületben példátlan módon két helyen Nagyhalászban és Baktalórántházán elindul a járóbeteg szakrendelőnek az építése, amely egyenként 30-30 ezer embernek egy új egészségügyi központot teremt.
Megvalósultak azok az iskolafejlesztések, óvodaépítések, óvodakorszerűsítések, amelyek nagyon fontosak voltak.Öregek otthonai épültek, és a szélessávú internet minden településben kiépült, így közelebb került hozzánk a világ.tovább