Városlista
ma: 20 °C holnap: 23 °C
2015. július 28, kedd - Szabolcs

Hírek

2012. Augusztus 16. 12:39, csütörtök | Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu/SA

Augusztus 20-ai programok Nyíregyházán

Augusztus 20-ai programok Nyíregyházán

Tér- és szökőkútavatással, Princes koncerttel, valamint fény- és tűzijáték az idei augusztus 20-ai program Nyíregyházán.

Az ünnepségekre 1,8 millió forintot költ a város, tűzijáték 300 ezer forintos költsége pedig polgármesteri keretből lett finanszírozva. Hétfőn reggel tíz órákkor Szent István királyunk tiszteletére ünnepi misével kezdődnek a programok a római katolikus templomban, ahol a történelmi egyházak képviselői megszentelik az új kenyeret, valamint sor kerül egy téravatóra is, hiszen a közgyűlés legutóbbi döntése szerint a könyvtár és a templom közötti tér ezentúl Samassa József bíboros nevét viseli, aki egri érsekként elrendelte a nyíregyházi római katolikus templom építését. Az este fél héttől kezdődő ünnepséget a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar térzenéje nyitja a Kossuth téren, fellép a Regélők Énekegyüttes, valamint Benkő Péter, beszédet mond és kitüntetéseket ad át dr. Kovács Ferenc polgármester, az estet pedig Princess koncert, illetve tűzijáték zárja – mondta el Jászai Menyhért Nyíregyháza alpolgármestere.

Véleményed van? Szólj hozzá!

Ezek érdekelhetnek még

2015. Június 05. 09:19, péntek | Helyi

Mentális Roadshow - Gyermeknap

Helyszín: Hodász, Kölcsey Ferenc Általános Iskola udvara 4334 Hodász, Széchenyi u. 1-3.

2015. Július 28. 07:21, kedd | Külföld

Illegális bevándorlás - Csehország rendőröket ajánlott fel Magyarországnak

Csehország azzal szeretne segíteni Ausztriának a migrációs hullám kezelésében, hogy rendőröket küldene a magyar-szerb határ védelmének megerősítésére.

2015. Július 28. 07:20, kedd | Belföld

Ösztönöznék a gépjármű-devizahitelek forintosítását

Szeretnék ösztönözni, hogy minél többen válasszák a gépjármű-devizahiteleknél is a forintosítást - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfő este az M1 aktuális csatornán.

2015. Július 28. 07:18, kedd | Belföld

Véradásra hív a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt véradásra hív mindenkit, mert ebben az időszakban, július utolsó és augusztus első hetében szoktak a legkevesebben vért adni.