Hírek
2012. Február 07. 14:02, kedd | Helyi
MSZP: Hó takarításból elégtelen a nyíregyházi Városüzemeltetésnek
Úgy tűnik váratlanul érte a hétvégi havazás a nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft-t, legalábbis a vasárnapi takarításból ez derül ki – mondta mai sajtótájékoztatóján Nagy László az MSZP frakcióvezetője. A vasárnap és a hétfő folyamán is többen jelezték, s személyesen is tapasztalta, hogy a Kossuth és Bethlen Gábor utca állapota is kívánni valót hagyott maga után, de ugyan ez volt a helyzet a Sóstói út és a Ferenc körűt kereszteződésében.
November 8-án az éves kötelező gépszemlén elhangzott, hogy a társaság gépei és dolgozói felkészülten várják a havat, ám hétvégi hó eltakarítás nem ezt tükrözte, pedig a meteorológusok egy héttel hamarabb jelezték a mostani havazást, így fel lehetett volna rá készülni.
Nagy László szerint ez az állapot a Városüzemeltetésnél korábban lezajlott elbocsátások, és a társaság költségvetésének a lecsökkentése miatt áll elő.
Az MSZP, hogy tisztázza, a felelősség kérdését, utasítja Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. felügyelő bizottságába delegált képviselőjét, hogy kérdezzen rá, hogy kinek, mi lett volna a feladata a hó eltakarításban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
