Hírek
2012. Február 16. 16:10, csütörtök |
Helyi
Forrás: sunshinefm.hu (N.A)
Munkaügyi fórumot tartottak
10 milliárd forintos kerettel írt ki pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyek megőrzésére és munkahelyteremtő beruházásokra.
A kormány elsődleges feladata, hogy minden téren javítsa a foglalkoztatást - hangsúlyozta Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón, ahol kiemelte: az sem elhanyagolható kérdés, hogy a kiskeresetű munkavállalóknak ne csökkenjen a bére. Ezért a kormány a bérkompenzációt szeretné kiterjeszteni a versenyszférára is, így azok a vállalkozások, ahol 5%-os béremelést hajtanak végre, 3%-ban állami kompenzációban részesülhetnek.
Emellett február 8-tól 10 milliárd forint összegben indított pályázati programot a Nemzeti Foglalkoztatási Alap keretéből a Nemzetgazdasági Minisztérium, melyben a mikro-, kis és középvállalkozások munkahelyek megőrzésére és munkahelyteremtő beruházásaikra igényelhetnek támogatást, ez utóbbit érintően az alaptámogatás 1,4 millió forint lehet, de hátrányos térségek esetében, regisztrált munkanélküliek, illetve roma származású foglalkoztatottak esetében plusz forrásokat biztosítanak. A pályázatokat március 30-ig lehet benyújtani,ezeketmájus 30-ig bírálják el, és ebben az évben kellfelhasználni eszközbeszerzésre, technológiai fejlsztésre, vagyépítkezésre.
Elindulnak a munkaerő-piaci képzések – jelentette be a legfrissebb hírt dr. Rezsőfi István. Február 20-tól lehet jelentkezni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 40 képzésre,melyek OKJ-s végzettséget nyújtanak a résztvevőknek. Megyénkből mintegy 1000 munkanélküli tanulhat így újszakmátésnövelheti ezzel elhelyezkedési esélyeit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
