Hírek
2012. Február 13. 12:30, hétfő |
Bulvár
Forrás: Index
Pályára állt a magyar műhold
Elindult a világűrbe az első magyar műhold, a Masat–1 terv szerint, hétfőn, budapesti idő szerint 11 órakor a Francia Guyanából az Európai Űrügynökség Vega hordozórakétáján.
Kovács Kálmán, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke az Indexnek elmondta a magyar űrkutatásban mérföldkő, hogy a világon először került magyar mesterséges égitest az űrbe.
A Föld körül elliptikus pályán mozgó műhold napi három-négy alkalommal halad majd el Magyarország fölött, ekkor alkalmanként 5-10 perc lesz majd a műhold által küldött adatcsomagok begyűjtésére. A műhold tervezett áthaladásai itt megtalálhatók.
Az egy kilogrammos Masat–1 néhány kivételtől eltekintve csupa magyar innováció eredménye, a BME-n alkották meg. Sikerült magyar ipari háttérrel, magyar tervezésű, fejlesztésű technológiákkal egy önálló űreszközt építeni. Ez fontos lépés ahhoz is, hogy Magyarország megfigyelő státuszból hivatalos ESA-taggá válhasson, ami jót tehet a magyar űripari cégeknek, de a magyar gazdaságnak is.
A Masat–1 a tervek szerint háromhetes küldetést teljesít. Valószínűleg azonban ennél sokkal tovább, akár 5-6 évig is működésképes maradhat, utána űrszemét lesz. Körülbelül húsz év múlva lassul le annyira, hogy a légkörbe csapódva elégjen. Nem véletlen a számozás a magyar űreszköz nevében: a BME már tervezi a következő verziót, amibe önmegsemmisítő is kerül, ami a légkörbe irányítja az eszközt, ha már nincs rá szükség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 23. 14:00, szombat | Bulvár
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen
Vonattal, lóháton és gyalogosan is vonulnak a zarándokok a székelyföldi Csíksomlyóra, a szombaton a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére.
2026. Május 20. 15:00, szerda | Bulvár
A 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon koncertsorozat és hangszerkiállítás várja az érdeklődőket
Hazai és külföldi előadók koncertjei, a fesztivál múltját bemutató fotó- és hangszerkiállítás, valamint mesterkurzusok várják az érdeklődőket a 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon június második felében
2026. Május 04. 17:00, hétfő | Bulvár
Manga-napot tart a Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum május 9-én egész napos programsorozattal kapcsolódik a Manga - Hokuszai - Manga kiállításhoz.
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
