Hírek
2013. Május 17. 15:58, péntek |
Helyi
Forrás: MTI/HZ
Több mint 16 milliós kár keletkezett Vaján
Csaknem hatvan házat rongált meg, néhányat pedig lakhatatlanná tett a vasárnapi vihar (képünk illusztráció).
A becslések szerint 16-20 millió forintos kár keletkezett a lakóházakban a múlt vasárnapi viharos szél és jégeső miatt Vaján - közölte a település polgármestere. Tisza Sándor elmondta: a kisvárosban - ahol csaknem hatvan házat rongált meg, néhányat pedig lakhatatlanná tett a vihar - folyamatosan végzik a megrongálódott házak és azok tetőszerkezetének felújítását, de a munkálatok akár két hétig is eltarthatnak. A munkálatokhoz szükséges eszközöket és építőanyagokat részben az önkormányzat a saját költségén, részben pedig a segélyszervezetek által juttatott támogatásból szerzik be.
A felújítási munkákra az önkormányzat a tartalékkeretéből különített el forrásokat, a helyzetét viszont nehezíti, hogy erre a célra nem vehet igénybe pályázati forrást, és úgynevezett vis maior támogatást sem. Tisza Sándor hozzátette, hogy az önkormányzatnak valószínűleg "le kell nyelnie" ezt az összeget, amely később hiányozni fog a város költségvetéséből. A helyhatóság számlát nyitott a viharkárosultaknak, erre várják a pénzbeli felajánlásokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
