Bizony rég láttuk már Brekit, Miss Röfit, Topi macit és a többieket – és önreflexív módon erre épül az új Muppet-nagyjátékfilm. A Muppets ugyanis nem egyszerűen egy Muppet-történetet mesél el, hanem azt, hogy hőseink már rég visszavonultak, mindenki elfeledkezett róluk, ám egy rajongójuk és két segítőtársa ráveszi őket, hogy csináljanak még egy közös show-t (a fő motiváló tényező ebben, hogy ha nem sikerül összeszedniük 10 millió dollárt, a gonosz Steksz Tex elveszi tőlük a színházukat).
Ehhez persze először össze kell trombitálni az összes bábot, hiszen meglehetősen szétszéledtek. A film valódi hősei pedig nem is a fent felsorolt Muppet-társaság tagjai, hanem Walter, a világ legnagyobb Muppet-rajongója (ami nem meglepő, tekintve, hogy ő maga is egy báb) – az ő részéről az a tét, hogy sikerül-e beilleszkednie bálványai közé.
Az, hogy Jason Segel szeret bábozni és énekelni, már a Lepattintva óta világos. Most – Walter „bátyjának” szerepében – alaposan kiélheti magát. Az új Muppet-dalok azonban nem sikerültek elég jól (bár lehet, hogy csak a magyarítás von le az értékükből), ahogy a kerettörténet sem nagy durranás (kissé bugyuta, emiatt a film inkább a gyerekek kedvence lehet). A Muppets így ugyan kedves élmény, de nem építi tovább a legendát, csupán táplálkozik belőle; persze még így is bőven szerethető és szellemes mozi.
