Az együttes hosszú kihagyás után 2004 tavaszán ismét országos turnéra indult. A Napot hoztam, csillagot névre keresztelt koncertsorozat a hét legnagyobb, sportcsarnokkal rendelkező vidéki várost érintette (majd júniusban megtoldották a szegedi Sláger Rádió Mega Partyn való fellépéssel). A műsor leginkább a tíz évvel korábbihoz hasonlított, többnyire ismertebb slágereket játszottak, de ezúttal kevesebb beat-dalt tűztek műsorra. A Fekete pillangó új, gitárszólós hangszereléssel hangzott el. Szeptemberben pedig már negyedszer (önállóan harmadszor) töltötték meg az időközben Puskás Ferenc nevére keresztelt Népstadiont (előtte a városligeti Sláger Rádió Mega Partyn játszottak két dalt, Dunaszerdahelyen tartottak nyilvános főpróbát). A programot a turnéhoz képest kibővítették (így még inkább a space rock dominált) és némileg átrendezték.
A következő évben Csillagok útján címmel még több várost érintő országos turnéra indultak, továbbá játszottak határon túli magyar közönség előtt (Marosvásárhely, Gombaszög, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy), Németországban és Csehországban, Pásztón a mátrakeresztesi árvízkárosultak javára rendezett segélykoncerten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán és az agárdi Popstrandon. A repertoár nagyrészt megegyezett az előző évi stadionkoncerttel, néhány dal kimaradt, illetve közkívánatra bekerült. A marosvásárhelyi koncertet megelőzően (25 év után tértek vissza Romániába és első ízben jártak Székelyföldön) egy közönségtalálkozón az erdélyieknek olyasmira sikerült rávenniük az együttest, amire előtte talán soha: előre odakészített hangszereken eljátszottak egy dalt.
A fokozott aktivitás folytán a rajongótábor egyre inkább várta, hogy album is jelenjen meg. Nagy örömükre az együttes ősszel stúdióba vonult, és bár a felvételek még a következő évben is tartottak, de készült a 16. stúdióalbum. Emellett 2006-ban is folytatódott a koncertezés, EurOmega turné néven. Ez azonban nem saját szervezésű, egybefüggő koncertsorozat volt, hanem meghívásoknak eleget téve, fesztiválok keretében léptek fel. Februárban a Budapest Sportarénában rendezett Szakmunkásfeszten és áprilisban Szabadkán még az előző évi koncertprogramot „búcsúztatták”, a szlovákiai koncerteken (Pozsony, Kassa) már új – a fesztiválokhoz igazodva némileg rövidebb – műsort adtak, benne a készülő lemez két dalával (Végül ez a tangó, Álmok koldusa).
Az év során játszottak még a Kisstadionban, a cseszneki Várjátékokon, az alsóörsi Motorostalálkozón, Szatmárnémetiben, Érsekújváron, Agárdon, Királyhelmecen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán (Nyírségi Ősz) és Berlinben. Utóbbi két helyszínen már kapható volt a szeptemberben megjelent Égi jel: Omega címet viselő album, amely megjelenésekor első helyen nyitott a Mahasz eladási listáján, öt hétig vezetve azt. Az albumon 13, többnyire kemény hangzású, gitárcentrikus dal hallható, melyek többsége – némi meglepetésre – Kóbor szerzeménye. A szólók nagy részét játszó Szekeres Tamás ezúttal dalt is írt (Versenyző), amelyben először működött közre stúdiófelvételen Gömöry Zsolt (a koncerteken előző év végén Jankai Béla vette át a helyét). A címadó dalt az Esti Showder című műsorban is előadták, az albumverziótól eltérő hangszereléssel: Szekeres helyett Molnár és Benkő szólózott, a rajongók túlnyomó többsége szerint ez a változat sokkal gazdagabb, tartalmasabb hangzású, mint az eredeti, visszahozza az egykori "Omega-hangzást".
2007-ben az együttes fennállása 45. évébe lépett, amit eredeti tervek szerint újabb stadionkoncerttel és turnéval ünnepeltek volna. Ezeket végül nem sikerült megvalósítani, de ebben az évben is adtak koncertet Pécsett (zártkörű céges rendezvény), Kozármislenyben, Győrött, Keszthelyen, a Hungaroringen (a Forma-1-es futam hétvégéjén) és Drezdában. Kozármislenyben a rajongók meglepetéssel köszöntötték fel kedvenceiket, akik ekkor tudták meg az addig gondosan őrzött titkot: egyik legsikeresebb albumuk, a Gammapolis nevét immár valódi csillag viseli, amiről az öt zenész egy-egy tanúsítványt is kapott.
2008-ban nem volt koncertjük, de a Magyar dal napján Mihály Tamás és Benkő László más zenészek társaságában Omega Tribute Band néven játszottak el három dalt, a Prima Primissima díjátadó gálán pedig a teljes együttes játszotta el a Lénát.
2009-ben hosszú évek után visszatértek Lengyelországba, ahol mindig is nagy népszerűségnek örvendtek: márciusban Varsóban, májusban Sanokban, szeptemberben Szczecinben játszottak. Ezen kívül két koncertet adtak Csehországban is (Loket, Vizovice). A közelmúltban megszokott közreműködő zenészek közül ezúttal csak Jankai Béla volt az öt tag mellett a színpadon. Az év egyetlen magyarországi Omega-koncertjét Baján tartották az EFOTT első napján. A turné Lipcsében zárult.
2010-ben fesztiválokon léptek fel: az első ízben megrendezett StarGardenen olyan együttesek társaságában, mint Eric Burdon and The Animals vagy a Deep Purple; az alsóörsi motorostalálkozón, a soproni VOLT Fesztiválon, a lengyelországi Slupskban a Rock Legendsen, Dunaszerdahelyen a Dunafesten, Marosvásárhelyen a Félsziget Fesztiválon a Phoenix és a Europe társaságában. Az évet két városi rendezvényen tartott koncerttel zárták Szekszárdon és Hatvanban. Ősszel elkészült az Omega Rhapsody album, amely hivatalosan Kóbor János szólólemeze, de korábbi Omega-dalok hallhatók rajta szimfonikus hangszereléssel, a felvételeken közreműködött a tagok közül Debreczeni Ferenc, később bekapcsolódott Benkő László is, valamint játszottak az Omega korábbi közreműködői, Szekeres, Gömöry és Küronya Miklós.
Az együttes dalaiból a veszprémi Pannon Várszínház előadásában Égi vándor címmel musical készült, amelynek ősbemutatója 2011. február 5.-én volt.
2011-ben két Omega-koncert volt: Szófiában, a Nemzeti Kultúrpalotában, valamint Nyitrán. Emellett élőben bemutatták Omega Rhapsody anyagát is, először a törökbálinti művelődési házban nyilvános főpróbán felvételről bejátszott szimfonikus kísérettel, majd Németországban Halléban szimfonikus zenekarral és a csehországi Loketben.
2012-ben ünnepli az együttes a fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ennek jegyében indul először márciusban és áprilisban hazai sportcsarnokokban turnéznak, három részből álló programmal: az instrumentális Szimfónia, a már ismert Rapszódia, végül Nosztalgia blokk. A szabadtéri turné Sepsiszentgyörgyön kezdődik április végén. Emellett már vannak lekötött Rhapsody-koncertek Németországban, a jubileumi évet pedig egy budapesti ingyenes koncerttel tervezik lezárni.






























