Közös szakmai és eszközbeszerzési projekt valósult meg a nyíregyházi Jósa András oktatókórházban és a szatmárnémeti kórházban, a programot az unió közel 2 millió euróval támogatta. Az összegből a nyíregyháziaknak olyan endoszkópos eszközöket sikerült beszerezni melyeket az egynapos beavatkozásoknál, elsősorban a sebészeti, urológiai, szemészetei, ortopédiai és nőgyógyászati műtéteknél alkalmaznak, ez által is emelve a betegellátás színvonalát. A szatmárnémeti kórház a pénzből két, már meg lévő műtőjének felújítására és eszközparkjának korszerűsítésére fordította. A pályázatot a két egészségügyi intézmény szoros együttműködésben hajtotta végre, s a projekt folytatásaként már beadási fázisban van a program második része, ahol a két kórház közötti szakmai kapcsolatot erősítenék. A tervbek szerint beszereznének egy a műtétek begyakorlását lehetővé tevő szimulátort, a két kórház között pedig élő, internetes kapcsolatot építenének ki.


























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe