Hírek
2012. Március 23. 11:08, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
120 kamionsofőrt vesz fel a Waberer’s Szabolcsban
Szabolcs megyében 120 új munkahelyet hoz létre a Waberer’s International Zrt. szállítmányozási cég.
Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár és Wáberer György elnök-vezérigazgató megállapodása alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 240, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 120 új munkahelyet hoz létre a Waberer’s International Zrt. szállítmányozási cég.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a program lényege, hogy a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjai által a Waberer’s szakembereivel közösen kiválasztott álláskeresők – központi forrásból finanszírozott – hivatásos nemzetközi gépjárművezető-képzésben részesülnek.
Az európai közúti fuvarozási piacon májusban jelennek meg az első borsodi és szabolcsi kamionsofőrök, akik eleinte a Waberer’s tapasztalt pilótáinak felügyeletével, majd később önállóan vezetik a legmodernebb, 24 tonnás, Euro5-ös, környezetbarát hajtóművekkel szerelt nehézgépjárműveket.
A közlemény emlékeztet, hogy Magyarország egyik legkomolyabb problémája az alacsony foglalkoztatottság. Míg a gazdaságilag aktív rétegek több szegmensében a foglalkoztatottság szintje az uniós átlag közelében mozog, van néhány jól azonosítható gócpont, amely lényegesen elmarad az unió átlagától. Ilyen az 50 felettiek, a pályakezdők, a képzetlenek vagy a kisgyermeket nevelő fiatal nők csoportja. Emellett hatalmasak az országban a területi különbségek is.
A kormány érzékelve a problémát, ezeket a térségeket, és ezeket a társadalmi csoportokat célozva igyekszik különböző, jól célzott foglalkoztatási programokkal beavatkozni - áll a közleményben.
-HB -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
