Hírek
2012. Március 26. 11:21, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
160-nal repeszthetnek a felújított szakaszon a vonatok
A világ legnagyobb vasúti alépítmény-javító berendezésével megkezdődött a Szajol és Püspökladány közötti vonalszakasz felújítása.
A világ legnagyobb vasúti alépítmény-javító berendezésével megkezdődött a Szajol és Püspökladány közötti vonalszakasz felújítása – jelentette be Dudás István, a projekt vezetője a munkálatok jelenlegi helyszínén, Törökszentmiklós-Bartapusztán. Az összességében 161 milliárd forintos beruházás által érintett szakasz része a Szajol – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony vonalnak, amely a páneurópai közlekedési hálózathoz kapcsolódik.
A projekt részeként 2015. végéig megvalósuló felújítás célja a menetidő csökkentése, valamint a biztonságos, környezetbarát közlekedési lehetőség megteremtésével a térség fejlődésének elősegítése. Befejeztével az új pályán óránként akár 160 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek majd a szerelvények.
A teljes projekt az Európai Unió támogatásával, a Közlekedés Operatív Program részeként, az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg. A bruttó 161 milliárd forint mintegy kétharmadát fordítják a 70 kilométeres pályaszakasz felújítására, a többit biztosítóberendezések telepítésére és más feladatokra.
Dudás István a munkálatok helyszínén elmondta: a pályatesten a világ legnagyobb, 1000 tonna súlyú, 270 méter hosszú, PM 1000 URM típusú berendezése dolgozik, amely naponta megközelítőleg egy kilométeres alépítmény (vágány ágyazat) felújítására képes.
A szerkezet műszaki érdekességeit bemutatva jelezte: az elején és a végén egy-egy mozdonnyal mozgatott teljes szerelvény hossza eléri az 1,1 kilométert. A szerelvényen láncszerűen elhelyezett gépeket dízelmotorok hajtják, amelyek összteljesítménye 5450 lóerő, fogyasztásuk pedig óránként mintegy 700 liter.
A technológiát ismertetve elmondta: a berendezés alig fél nap alatt telepíthető egy adott munkaterületre. Használata számottevően nem olcsóbb a hagyományos megoldásokénál, ám lényegesen gyorsabb munkavégzést tesz lehetővé – fogalmazott.
A szerkezet úgy építi át a vágány ágyazatát, hogy magát a sínpárt közben megemeli. A szakember szerint ez olyan bravúr, mintha egy ház teljes alapozását az épület lebontása nélkül cserélnék ki.
Dudás István jelezte: az idén előreláthatólag Kisújszállásig eljutva a 70 kilométer hosszú Szajol-Püspökladány vonalszakasz felével végeznek.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés a rekonstrukció ideje alatt zavartalan lesz.
- HB -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
