Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2012. Január 09. 13:43, hétfő | Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu

2012 a sötétség éve lesz az MSZP szerint

2012 a sötétség éve lesz az MSZP szerint

2012 a sötétség éve lesz az MSZP Megyei Területi Szövetsége szerint.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően egyre szélesebb réteget érinthet majd a megélhetési nehézség, ezt támasztja alá a fokozatosan csökkenő bérek és a növekvő árak viszonya, illetve az, hogy láthatóan a munkahelyteremtésben sem sikerült egyről a kettőre jutni. A tartós munkanélküliek támogatásának összegét is csökkentették, így a korábbi 28.500 forint helyett 22.800 forintból kell megélni azoknak is, akik ugyan szeretnének dolgozni, de munkahely hiányában mégsem tudnak elhelyezkedni– mondta ma sajtótájékozató keretében Halmi József, az MSZP frakcióvezetője.

Ezenfelül az egyre magasabbra kúszó deviza árfolyam, a növekvő üzemanyagárak sem arról árulkodnak, hogy az ország helyzete stabilizálódott. Egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem biztosított a mindennapi megélhetésük, ez pedig katasztrófához vezethet – hangsúlyozta Halmi József, aki hozzátette: az intézkedések nagy része pont azokat érinti hátrányosan, akiknek eddig sem volt könnyű. Láthatóan a kormány leginkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a diktatúra rendszerét kiépítse, nem pedig arra, hogy a nehéz helyzetben lévő állampolgárok helyzetén javítson.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.