Városlista
2025. november 12, szerda - Jónás, Renátó

Hírek

2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
Forrás: MTI

A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz

A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz

Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

Urbán Ernő producer azt mondta, a fejlesztés következő lépcsőfoka, hogy a mesterséges intelligenciát úgy lehessen instruálni, mint egy embert. Jelenleg akár érzelmi modelleket is meg tud jeleníteni Ada, de ezek is irányítottak, vagyis be kell táplálni, hogy miként reagáljon egy-egy helyzetre.

Szólt arról is, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása jelenleg nem veszélyezteti a munkahelyeket, hanem inkább átalakítja azokat, hiszen egyelőre nagyon sok emberi munkaerő szükséges ahhoz, hogy ezek a technológiai újítások működjenek.

Hangsúlyozta, hogy Európában egyelőre nem annyira elterjedtek az olyan kezdeményezések, mint ami a magyar közmédiában megjelenik, vagyis a mesterséges intelligencia felhasználása műsorvezetésre.

"Mi is megdöbbentünk, hogy ennyire elöl járunk vele például a képi minőségben"
- mondta, megjegyezve, hogy Adával úttörő szerepet tölt be a közmédia, és a visszajelzések is ezt támasztják alá.

Hozzátette, hogy a fejlesztések elsősorban Ada mozgását és mimikáját finomítják, ebben lát előrelépési lehetőséget.

A mesterséges intelligenciát egyébként nemcsak műsorvezetésre használják, jelentős szerepe van a képszerkesztésben, 2D-s és 3D-s modellek elkészítésében - mondta Urbán Ernő.

Rideg Richárd rendező, forgatókönyvíró a műsorban kifejtette, hogy Ada mozgása nem teljesen szabályozott, a mesterséges intelligenciát ugyan utasítani lehet, hogy milyen mozdulatokat végezzen a képernyőn, de hogy mikor végezze el ezeket a mozdulatokat, azt ő maga dönti el.

Egy felvetésre elmondta, hogy sok újítást terveznek a műsor következő évadában, de ezeknél kérdés, hogy a technológia jelenlegi szintje lehetővé teszi-e a megvalósításukat. Megjegyezte, a cél az, hogy Ada minél inkább emberinek tűnjön a képernyőn.

Hozzátette, hogy Ada már nemcsak műsorvezetője a műsornak, de munkatársa is, hiszen a stáb segítségére van például a képszerkesztésben.

A Delta új évada szeptember 15-től vasárnaponként a Duna Televízión 16.05-től látható - hangzott el.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár

Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre

Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.

2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke

2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár

Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város

Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.

2025. November 06. 07:37, csütörtök | Bulvár

Január végén kerül a mozikba a Magyar menyegző című film