Városlista
2025. augusztus 22, péntek - Menyhért

Hírek

2011. Március 30. 12:36, szerda | Helyi

A városháza a Város - Háza Díjazták az építészhallgatókat

A városháza a Város - Háza Díjazták az építészhallgatókat

2010. március 30-án, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, elismerésben részesítette, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Építészmérnöki Tanszék hallgatói terveiből készült – a Városházán bemutatott – mak

Veres István városi főépítész szakmai értékelését követően, az elismerő okleveleket Kósa Tímea alpolgármester adta át a legeredményesebb pályamunkák készítőinek. Alpolgármester asszony köszöntőjében kiemelte, hogy a városvezetés nem csak beszélni kíván arról, hogy fontos az ifjúsággal való törődés, de teret és lehetőséget is adni kívánnak a fiatalság számára. A megfelelő oktatás biztosítása mellett, szükséges elismerésben is részesíteni az általuk nyújtott kiemelkedő teljesítményeket. Ez a makett kiállítás is azt bizonyította, hogy van létjogosultsága, az ilyen irányú nyitásnak, nyitottságnak.

Ennek szellemében vehették át az elismerő okleveleket:

Pálfi Flóra Barbara, aVáros védett tanyabokrában, Rókabokorban, újszerű gondolatú tervjavaslatáért (II. évfolyam)

Skrabák Zoltán, aNyíregyháza, Bujtosi Városliget területére készített többcélú szabadidő központ tervéért(III. évfolyam)

Dienes Péter, a Nyíregyháza belvárosában, az Egyház Síp u. közötti területére készített egyháztörténeti múzeum tervéért(IV. évfolyam)

Előzmények:

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tanuló tervező mérnök, hallgatók legfontosabb tárgya az építészeti tervezés, mely tudást 10 szemeszteren át mentori rendszer keretein belül sajátítják el.

Az egyik Műterem vezetője, a nyíregyházi Kulcsár Attila DLA tanár úr. Az elmúlt félévben nyíregyházi feladatokat jelölt meg az egyes tanulócsoportoknak. Veres István városi főépítész több helyszínt is ajánlott a gyakorlatok számára.

A másodévesek, a legszebben megmaradt tanyabokorba, Rókabokorba terveztek wellness szolgáltatásokat és családi házakat. Mintha a lovagoltatástól kezdődően a tenisziskolán és a paintball versenyen át, a bio-kertész képzésig mindenféle szabadidő eltöltését kínálnák a lakások tulajdonosainak.

A harmadévesek a Bujtosi Városligetbe terveztek egy olyan multifunkcionális szolgáltatató és ellátó központot, amely nyári és téli használatra egyaránt alkalmas. A tó szigetére vagy a szánkó domb közelébe tervezett épületegyüttes biciklitúrák pihenőhelye lehetne, de akár koncertek megszervezésére is alkalmas lenne, számos egyéb tevékenység mellett. A kiszolgáló létesítmények mellett vendéglátó-ipari egységek is helyet kapnának.

A negyedévesek a Síp utca - Egyház utcai beépítetlen területre terveztek a szabályozási terv szerint épületet. A feladat a görög katolikus központ szomszédsága miatt egy fiktív, de elképzelhető, egyháztörténeti múzeum megtervezése volt.

A terveket a félév végén a tanárok minősítették, most a legjobb terveket mutatták be a városnak, mint lehetőséget, az egyes területek felhasználására, hasznosítására.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 21. 17:17, csütörtök | PR

Feltöltődés testnek és léleknek: Cozombolis Péter a Szigetvári Gyógyfürdőben

A Szigetvári Gyógyfürdő ismét a figyelem középpontjába került

2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld

Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték

2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök | Életmód

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.