Hírek
2013. November 04. 17:45, hétfő |
Életmód
Forrás: MTI
Az elhízás a kislányok korai serdülését idézheti elő
Az elhízás a kislányok korai serdülését idézheti elő - derült ki egy hosszú távú amerikai kutatásból.
Azoknak a lányoknak, akiknek magas a testtömegindexe (a testsúly és a magasság négyzetének hányadosa, BMI), akár egy évvel korábban is elkezdhet nőni a melle, mint vékonyabb kortársaiknak - idézi az NBC News a Pediatrics című szaklap hétfői számában megjelent tanulmányt.
A tanulmány vezető szerzője, Frank Biro, a Cincinnati Gyermekkórház serdülőkkel foglalkozó részlegének orvosa elmondta: a kislányok korai nemi érése fontos lélektani, lelki és társadalmi következményekkel jár. Ezek a gyermekeknél többféle probléma - önbizalomhiány, depresszió, iskolai kudarc és visszahúzódó magatartás - kockázata is fennáll - magyarázta a gyermekgyógyász.
Az idő előtti érés emellett növeli az elhízás, a magas vérnyomás, többféle daganat, köztük a mell- és a petefészekrák rizikóját.
A kutatók San Francisco, Cincinnati és New York térségének klinikáin 1239 kislányt vizsgáltak meg, hogy megállapítsák, mikor kezdenek serdülni. A résztvevők a kutatás kezdetén 6-8 évesek voltak, és 2004 és 2011 között rendszeresen megvizsgálták őket. Gondosan követték a mellük növekedését és testtömegindexük alakulását.
Azoknak a kislányoknak, akiknek átlagos vagy az alatti volt a testtömegindexe, átlagosan tízévesen kezdett nőni a melle, míg a magasabb BMI-jű kortársaiké már akár nyolc és félévesen is. A kutatók a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a túlsúly azt "hitetheti el" a szervezettel, hogy elég energiával és egyéb erőforrásokkal rendelkezik a serdülés elindítására - még ha csak egy nyolcéves kislányról van is szó.
Hangsúlyozták, az elhízást nem lehet a korai pubertás okának nevezni, azonban fontos tényező, mely - a testmozgás hiányával, a víz és a táplálék vegyi anyagaival együtt - befolyásolja a serdülést elindító hormonok működését.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:
2024. Május 12. 08:54, vasárnap | Életmód
Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel hazánkban is legalább olyan esélyekkel lehet világszínvonalú eredményeket elérni, mint külföldön
2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód
EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón
Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.