Városlista
2026. február 23, hétfő - Alfréd

Hírek

2017. December 11. 12:48, hétfő | Sport
Forrás: mti

Az olimpiai részvétel a célja a rögbiválogatottunknak

Az olimpiai részvétel a célja a rögbiválogatottunknak

Czakó Attila, a 7-es rögbiben az idén legjobbnak választott hazai játékos szerint minden sportolónak az az álma, hogy olimpián szerepelhessen, így a rögbiválogatott is azon lesz, hogy ez megvalósuljon.

"Rajta vagyunk a kvalifikáción, elindulunk és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy egyszer kijussunk az olimpiára" - nyilatkozott az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Egyéni elismerését illetően hozzátette, mindig is vágyott rá, hogy a sportágnak az olimpiai válfajában is értékeljék a teljesítményét.

"Az, hogy a szövetség és az edzők engem szavaztak meg, mindenféleképpen erőt és további motivációt ad" - szögezte le.

Máthé Zoltán, akit a 15-ös rögbiben láttak a legjobbnak idén, azt mondta: "ez nem jelenti azt, hogy valamit befejeztünk és hátra lehet dőlni, hanem, még keményebb munkát kell végezni".

Az összeállításban, amely a szövetség hétvégi, dobogókői ünnepségén, illetve kétnapos szakmai konferenciáján készült, megszólalt a díszvendég, a világbajnoki bronzérmes walesi Phil Davies is.

"Ahhoz, hogy Magyarország a legjobbak közé kerüljön, először is egy jól kidolgozott, hosszú távú tervre van szükség. Minél több embert kell bevonni a sportágba, kezdve az edzőkkel, folytatva a játékosokkal egészen a bírókig" - hangsúlyozta.

Címkék: olimpia, rögbi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr

Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport

IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc

Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.

2026. Február 19. 07:16, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Hatgólos döntetlent játszott az Atlético Madrid

Két góllal is vezetett, végül csak 3–3-as döntetlent ért el az Atlético Madrid szerdán a Club Brugge vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.