Hírek
2014. Július 15. 13:03, kedd |
Sport
Forrás: InfoVáros | Lehoczki Péter
Bekorcsolyáztam az első helyre!
Péter Július 13-án, Kecelen Autocross versenyen indult.
A verseny utáni élménybeszámolóját olvashatják.
Nagyon nagy izgalommal vártuk a vasárnapi versenyt.
Nekem külön nagy kihívással indult a nap, mert az autóm teljes futómű cserén esett át. A régi kemény gátlókat lágyabbakra kellett cserélni, mert annyi pattogós volt az autó, hogy többet voltam a levegőben, mint a földön.
Az új gátlókat tesztelni már nem volt időnk a verseny előtt, így tehát már csak élesben tudtam ismerkedni az autóval.
Az időmérő harmadik körére sikerült annyira megszoknom az autót, hogy a kategóriánkban én tudtam a leggyorsabb lenni. A három előfutamból kettőt megnyertem és egyen második lettem.
A döntőre hatan álltunk a rajhoz szakadó esőben. Itt most nem csak az első helyért harcoltunk, hanem a túlélésért is!
Annyira felázott és sáros lett a pálya, hogy végig korcsolyáztunk. De én így is nagyon élveztem, végig első helyen autóztam és a nyolc kör alatt kettő autót sikerült leköröznöm.
Boldog voltam, hogy újra sikerült nyernem a hazai közönség előtt.
A döntők után megtartottuk a nézőknek a cross taxit. Talán ez volt a nap csúcspontja, mikor beültek hozzánk a kicsik és nagyok. Minden bátor jelentkezőt kettő körre vittünk. Már ezért megérte ez a nap nekem, amikor a körök végén kiszállt a kedves utas hatalmas mosollyal az arcán, és megköszönte ezt a csodálatos élményt. Így bátran mondhatom, hogy nekem ez a nap tökéletesre sikeredett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport
Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen
Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.
2024. Május 12. 08:57, vasárnap | Sport
Meglepetésre kikapott Miskolcon a Fradi
A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte otthon a bajnok Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában.