Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2012. Február 10. 17:30, péntek | Helyi

Cél a megelégedett fogyasztó

Cél a megelégedett fogyasztó

A dolgozói és a fogyasztói megelégedettségi vizsgálatok, valamint a nemzetközi és hazai elismerések alapján elmondható, hogy sikeres tavalyi évet zárt a Nyírségvíz Zrt.

A cég 50 település ivóvíz ellátását, 30 helyen pedig a szennyvíz-elvezetést és tisztítást látja el, így összesen 277 ezer fogyasztónak szolgáltat a megyében – mondta a 2011-es évet értékelő sajtótájékoztatóján Móricz István a társaság vezérigazgatója. A cég az elmúlt évben sikeresen hajtotta végre a települések ivóvízének arzénmentesítését, valamint jelenleg is 21 település szennyvízprogramját koordinálja, melynek összértéke megközelíti a 30 milliárd forintot, a cég a beruházásokhoz 10%-os önerőt, vagyis 3 milliárd forintot biztosít.

A válságmeglátszik a 2011-es 4 milliárd 700 milliós árbevételen is, amely 100 millió forinttal marad el a 2010-től. Tavaly az ivóvíz-szolgáltatás 1 százalékkal míg a szennyvíz-szolgáltatás 1,5 százalékkal esett vissza. Az új vizi közmű törvény kedvez a Nyírségvíz Zrt-nek, ugyanis annak célja megegyezik a társaságéval, vagyis a kiegyensúlyozott, magas színvonalú szolgáltatás megteremtése a fogyasztók érdekében.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.