Hírek
2023. Augusztus 04. 13:44, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Egyre több drón segíti a rendőrök munkáját
Az idén már 2400 esetben használt a rendőrség drónokat, ebből 1100 alkalommal közlekedési szabályszegőkkel szemben vetette be az eszközöket - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
A rendőrségi eszközpark fejlesztésének, a modern eszközök beszerzésének is köszönhető, hogy 2010-hez képest mára egyharmadára csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma - hangsúlyozta a bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón Rétvári Bence.
Hozzájárult a közbiztonság javulásához az is, hogy 2010-hez képest 3 ezerrel, 36 500-ra nőtt a rendőrség létszáma, így mára Magyarország a világ 13. legbiztonságosabb országává vált - tette hozzá a politikus.
A drónok a közlekedés ellenőrzése mellett nehezen megközelíthető helyek felderítésére is használhatók, továbbá a déli határon az illegális migráció felderítésére, rendezvények biztosítására, eltűnt személyek felkutatására, illegális hulladéklerakók felderítésére és bűncselekmények helyszínelésénél is - sorolta Rétvári Bence.
Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányú osztályának vezetője arról számolt be a sajtótájékoztatón, hogy a rendőrségnek jelenleg 60 drónja van és 300 rendőrt képeztek ki az eszközök kezelésére.
A közlekedés ellenőrzésénél a drónok annál is inkább hasznosak, mert azokat - a rendőrkel ellentétben - nem láthatják a szabálysértők - fűzte hozzá.
A drónok bevetése is hozzájárult ahhoz, hogy augusztus elejéig 42 emberrel kevesebben, 247-en haltak meg a magyar utakon, mint az elmúlt év hasonló időszakában, és a halálos balesetek száma is 30-al csökkent, 225-re - mondta a rendőr ezredes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 06. 09:00, vasárnap | Kék hírek
Lengyel busz ütközött teherautóval Zalalövő közelében
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító autóbusszal ütközött szombatra virradó éjjel Zalalövő közelében.
2026. Augusztus 30. 10:00, vasárnap | Kék hírek
Elfogták a férfit, aki kisrepülőgépet lopott Kalocsáról
Több vármegyét érintő összefogás eredményeként elfogták azt a 24 éves szomori férfit, aki Kalocsáról ellopott egy kisrepülőt szombaton, majd kényszerleszállást hajtott végre
2026. Augusztus 29. 14:00, szombat | Kék hírek
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán
2026. Augusztus 24. 11:00, hétfő | Kék hírek
Szerdán kezdi meg munkáját az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság
Szerdán 13 órakor tartja első ülését az Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság - közölte a TISZA-frakció vasárnap este az MTI-vel.
