Hírek
2011. Március 30. 10:08, szerda | Helyi
Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak

Az Észak-alföldi, az Észak-magyarországi és a Dél-dunántúli Régió az ország három leghátrányosabb területe bűnözési szempontból. Ezért indult el a 9 érintett megyében a TEtt – program az áldozatokért és tettesekért.
A program keretében kialakított áldozatsegítő szolgáltatásokról beszélt dr. Bukta Annamária, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának osztályvezetője és Doszpoly Orsolya az Áldozatsegítő Vonal vezetője a kedden, Nyíregyházán megtartott sajtótájékoztatón.
A TEtt program három területen vezet be új szolgáltatásokat: egyrészt a bűnmegelőzési szakemberképzés, másrészt a bűnelkövetők társadalmi visszailleszkedésének elősegítése, végül, de nem utolsó sorban a bűncselekmények áldozatait célzó segítségnyújtás terén.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatban cél, hogy az eddigi - körülbelül 10%-os - aránynál hatékonyabban érje el az áldozatokat: többen vegyék igénybe a szolgáltatást, valamint hogy az eddigieknél jobb szolgáltatást valódi segítséget nyújtsanak, illetve hogy csökkentsék az áldozattá válás esélyét.
2011. február 22-én elindult a 06-80-225-225 számon éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonal. A diszpécserszolgálat munkatársai azonnali segítséget nyújtanak az áldozatoknak: megnyugtatják őket, tájékoztatják őket jogaikról, a segítségnyújtás formáiról, az azonnali pénzügyi segély, a kárenyhítés, a jogi tanácsadás, az érdekérvényesítés lehetőségéről, illetve arról, hogy milyen ügyben, milyen hivatalos lépést kell tenniük. Elmagyarázzák, hogy miért fontos feljelentést tenniük a rendőrségen.
Ha az áldozat nem képes önállóan segítséget kérni, akkor a TEtt program keretében létrehozott önkéntes hálózat a helyszínen is segít majd neki. Jelenleg a hálózat kiépítése folyik, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében minimum 10 főre számíthatnak majd az eddigi adatok alapján, de 2012-re megyénként minimum 12 önkéntest állítanak szolgálatba.
Az áldozatsegítők munkáját 3 pszichológus is támogatni fogja, akik szükséges esetben személyesen fogadják majd az áldozatokat, valamint terápiás csoportok segítségével oldják a felgyülemlett feszültséget.
A TEtt program (www.tamop.irm.gov.hu) a Belügyminisztérium, a Miskolci Egyetem, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Baranya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja együttműködésében valósul meg.
További információ:
Nagy Gabriella 06-1-336-0840, vagy a nagy.gabriella@prime-time.hu e-mail címen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 21. 17:17, csütörtök | PR
Feltöltődés testnek és léleknek: Cozombolis Péter a Szigetvári Gyógyfürdőben
A Szigetvári Gyógyfürdő ismét a figyelem középpontjába került
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök | Életmód
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.