Hírek
2025. Június 28. 08:35, szombat |
Bulvár
Forrás: MTI
Felszentelték Magyarország első pünkösdi cigánytemplomát Mezőberényben
Felszentelték pénteken Magyarország első pünkösdi cigánytemplomát a Békés vármegyei Mezőberényben.
Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepélyes átadón hangsúlyozta, egy új templom építése azt jelenti, hogy van igény a hitéletre, Isten jelenlétének keresésére. Szerinte ma a keresztény gondolkodás legnagyobb kihívása, hogy fel merjük-e vállalni Isten keresését, a felé való fordulást, hogy kiállunk-e az általa teremtett világ értékei mellett.
A világban ma azt tapasztaljuk, hogy nem templomokat építenek, hanem rombolnak, azok funkciót váltanak vagy kiüresednek. A magyar kormány azonban 14 éve úgy határozott, keresztényi gondolkodással megáldott országot akar örökségül hagyni a jövő magyarságának, ezért ez idő alatt felújítottak 3700 hazai és külhoni templomot és építettek 200 újat, mert a templomépítés a jövőt jelenti
- fogalmazott Sztojka Attila.
Az államtitkár reményei szerint az új templom felszentelése hozzájárul ahhoz, hogy a mezőberényi Delhi városrész nem egy szegregátumot jelent majd, hanem az életet.
Siklósi István, a város független polgármestere bizakodását fejezte ki, hogy a szegregátum közepén megépült templom motivációt és szemléletváltást hoz el, az itt élők munka irányába történő elmozdulását segíti, mert "nagyon nagy szükség van rá, hogy a munkának becsülete legyen". A városvezető hozzátette, Mezőberényben öt templomban gyakorolhatják a hitüket az itt élők.
A beruházást támogató finn pünkösdi külmissziós szervezet, a Fida International nemzetközi ügyvezető helyettese, Jyrki Palmi köszöntőjében azt mondta, létezik egy látható és egy láthatatlan világ, és sokkal jobban, sokkal több embernek kellene hinni a láthatatlanban.
A Mezőberény Delhinek nevezett, romák lakta városrészen felépült templom alapkövét 2022 március végén tették le; az építkezés gondolatát 2018-ban Surman László békési lelkész, író-költő vetette fel, aki egy verseskötete teljes bevételét is felajánlotta az építkezés költségeinek részbeni fedezésére. A központi támogatáson túl a beruházást nagyrészt adományokból fedezték.
A templom nem csupán istentiszteletek helyszíne lesz, hanem közösségi térként is szolgál majd, ahol oktatási, szociális és kulturális programok valósulhatnak meg. Ez az új intézmény megerősítheti a cigány identitást, segíti a társadalmi integrációt, és lehetőséget ad a roma és nem roma közösségek közötti párbeszédre is.
A roma közösségek nemcsak részei, hanem aktív alakítói is lehetnek helyi és országos közéletünknek a pünkösdi egyház hite szerint
- olvasható az eseményre készült sajtóanyagba.
A Pünkösdi Cigánymisszió a Miskolci és a Tokaj-Hegyaljai Egyetemmel közösen szociológiai kutatásokat végzett a környékbeli emberek helyzetéről, amelyben olyan eredmények láttak napvilágot, hogy a telepen élők számára jelentős életváltozásokat hozhat egy hitéleti közösség rendszeres jelenléte.
"A hit azért is fontos, mert ameddig az emberek bele vannak ragadva a reménytelenségbe, addig nem lehet komoly változást elérni. A cigánytelepen a legtöbben közmunkából, szociális ellátásból, alkalmi munkából élnek" - idézték a sajtóközleményben a felmérés kapcsán Kotics József egyetemi docenst.
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió 1996 óta nyújt segítő kezet a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek. A békési központú szervezet ma már a szociális alapellátásban, az oktatásban és különböző missziós tevékenységekben is nyújt szolgáltatást.
Ma a misszió és a hozzá kapcsolódó több mint 40 szervezet összesen csaknem 1300 munkavállalót alkalmaz. Több mint 200 gyülekezet tartozik hozzájuk.
Tevékenységeivel Magyarországon mintegy 500 településen jelen van, működési területe kiterjed a Kárpát-medencére is. A misszió kezdeményezései által közvetlenül elért roma emberek száma jelenleg meghaladja a 25 ezer embert, a szociális ellátás területén a 12 ezret.
Békés vármegyében e hónapban szentelték fel a szintén újonnan épült református templomot Körösújfaluban és az új katolikus istenházát Okányban.
Fotó: Beol.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár
Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát
Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.
2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár
A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.
