Hírek
2017. December 17. 15:23, vasárnap |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból
Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból - jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren,
ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték.
Ferenc pápa vasárnap déli beszédében kijelentette: az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki "szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk". A katolikus egyházfő hozzátette: "Ez az igazi karácsony! Ha kivesszük belőle Jézust, mi marad karácsonyból?". Ferenc pápa megáldotta a gyermek Jézusnak azokat a szobrocskáit, amelyeket a római plébániákat látogató gyerekek vittek magukkal a Vatikánba, majd a jászolokban helyeznek el.
A napsütéses Szent Péter téren több tízezren hallgatták Ferenc pápa szavait, aki vasárnap töltötte be 81. évét. Az egész világból számtalan üdvözletet kapott.
A születésnapi tortáját az idén is a Vatikánváros közelében lévő római cukrászda készítette el. A cukrászati remekművet a Maupal nevű utcaművész díszítette, aki Róma utcáin már több falrajzot alkotott, egyebek között Supermanként ábrázolva Ferenc pápát. A tortán Ferenc pápa megszokott fekete aktatáskájával a kezében látható, hátán pedig a kettészakított és összefércelt világ, amelyet a pápa cipel a vállain.
Ferenc pápa vatikáni lakhelyén, a Szent Márta-házban tölti születésnapját, amelyre az utóbbi években mindig római hajléktalanokat hívott meg, hogy velük ebédeljen.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.