Hírek
2012. Január 24. 11:01, kedd |
Helyi
Forrás: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy
Járőrverseny a dandárnál
Könnyített harcászati felszerelésben, gépkarabéllyal felszerelve huszonöt fős csapatok küzdöttek meg egymással az elmúlt héten az MH 5. Bocskai István Lövészdandár járőrversenyén.
Sebesültszállítás, kézigránátdobás, irányszög meghatározás, „törpejárás” – többek között ezeket a feladatokat kellett elvégezniük a katonáknak a csaknem húsz kilométeres útszakasz különböző állomásain.

Toka Zsolt zászlós, a verseny főszervezője elmondta: a legfontosabb feladat a katonák pszichikai felkészültségének és fizikai állóképességének szinten tartása, fejlesztése. Ezért a dandár kiképzési tervébe már az elmúlt évben beillesztették a szakasz szintű járőrversenyt, amelyen két-két csapat küzd meg egymással. Tízpercenként, két útvonalon indították a résztvevőket Debrecenből – a csapatoknak a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisra kellett megérkezni.
Útközben négy helyszínen különböző feladatok várták a katonákat, ahol nem csak a gyorsaság számított, hanem a sebesültszállítás szakszerűsége, vagy a kézigránátdobás eredménye is. A fizikai teljesítmény után azonban nem ért véget a verseny: általános elméleti tudásról is számot kellett adni egy 30 kérdésből álló feladatsor kitöltésével.

Toka Zsolt zászlós értékelésében kiemelte: a szakaszok nagyon felkészültek voltak, szintidőn belül, szinte hiba nélkül teljesítették a távot és a feladatokat, s mindössze néhány perc döntött a helyezésekről. A dandár szintű szakasz járőrversenyen a 39. Lövészzászlóalj és a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj párharcából az előbbi került ki győztesen, a Helyőrségtámogató Parancsnokság, a Törzstámogató század, az Egészségügyi központ és a 2. Lövészzászlóalj katonáiból álló szakasz, illetve a Hajdúhadház helyőrségben szolgáló Logisztikai Zászlóalj csapatának versenyét pedig az utóbbi nyerte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
