Hírek
2011. Szeptember 30. 14:11, péntek |
Helyi
Forrás: 4proba.hu
Jöhet a futás!
Huszonkilencen teljesítették a 4 próba Londonért! első három próbáját, így az ő nevük már bekerült abba a képzeletbeli kalapba, amelyből 2012. július 8-án 4 nevet húznak ki.
A szerencsések hét napot tölthetnek el a londoni nyári olimpián. Az első három próba, az úszás, az evezés és a kerékpár során kiderült, megfelelő felkészültséggel valamennyi táv teljesíthető szintidő alatt.
Ugyanez vonatkozik az idei év utolsó próbájára, a futásra is, amelyet október 9-én, vasárnap 10 órától rendeznek a Nyíregyházi Városi Stadionban. Regisztrálni 8:00-tól 9:45-ig lehet, utána rajtol a mezőny. A pontos távot és az útvonalat már láthatják a próbázók a www.4proba.hu honlapon. Érdemes akár előtte végig járni, végig futni, vagy kocogva teljesíteni és ekkor már lemérhető, hogy ki, mennyi idő alatt tudja teljesíteni.
Továbbra is várják a szervezők az iskolák jelentkezését, akik előtt nagyszerű példa lehet a nyíregyházi Vasvári Gimnázium, ahonnan 100 tanuló és 8 tanár teljesítette a kerékpáros távot. Őket jelentős nevezési kedvezmény várja.
Fontos tudnivaló: jövőre valamennyi próbát újra megrendezzük, aki most kapcsolódik be a 4 próbába, még a 3 különböző próbát teljesíteni tudja ahhoz, hogy bekerüljön a sorsolási kalapba!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
