Hírek
2012. Január 07. 19:11, szombat |
Helyi
Forrás: www.nyiregyhaza.hu
Kezdetét veszi a farsang időszaka
Január 6-án, vízkereszt ünnepén szedik le a karácsonyfát, és ekkor veszi kezdetét a farsangi időszak is.
Január 6-án, vízkereszt ünnepén szedik le a karácsonyfát, és ekkor veszi kezdetét a farsangi időszak is. Az ünneppel régen számtalan népszokás járt együtt, melyek mára feledésbe merültek, vagy legalábbis nagyon kevés helyen él még a hagyományuk.
A vízkereszt eredetileg Jézus szülésének ünnepe volt, de ez még a III. században átkerült december 25-re. Attól kezdve Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, az első csodatételét a kánai menyegzőn, illetve a háromkirályokat ünnepelték ezen a napon. A Magyarországon kialakult hagyomány szerint vízkeresztkor szentelt vízzel itatták meg az állatokat, hogy egészségesek legyenek az új esztendőben. A szentelt vizet önmagukra is locsolták az emberek a betegségek és a rontás ellen – az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint az igazi pap által megszentelt víz a dögvész, a mérgek, a békák és a mérges férgek ellen is jó.
Ide kapcsolódik a házszentelés hagyománya is, mikor a papok végigjárták és szentelt vízzel hintették meg a házakat, ólakat, valamint felírták a házak falára a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét. Szokás volt a háromkirályjárás is, mely során a gyerekek beöltöztek Gáspárnak, Menyhértnek, Boldizsárnak, és eljátszották a felnőtteknek a napkeleti bölcsek történetét. Ezekből a népszokásokból mára többnyire csak az maradt fent, hogy ilyenkor szokták leszedni a karácsonyfát.
A többi országban más hagyományok is kapcsolódnak a január hatodikai ünnephez.Olaszországban például ilyenkor az öreg, jó boszorkány ajándékot hoz a jó gyerekeknek. Latin-Amerikában több helyen a gyerekek ilyenkor kapnak ajándékokat karácsony helyett. Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában pedig süteményt sütnek, melyekbe kis ajándékokat rejtenek – aki ezt megtalálja, az lesz a nap királya.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
