Hírek
2010. Január 02. 11:01, szombat |
Helyi
Forrás: www.kisvarda.hu
Kisvárda : Tavasszal kezdődik a szennyvízcsatorna építése
A kisvárdai önkormányzat még 2007 novemberében a szennyvízhálózat építésére pályázatot nyújtott be. Az elmúlt évben az előkészítés megvalósítására támogatási szerződést írtak alá, és most a Környezetvédelmi és Vízügyi
Dr. Oláh Albert polgármester elmondta: 2007 novembere óta hosszúnak tűnik az az időszak, amelyet a kisvárdai önkormányzat pályázata bejárt. Az Európai Uniós pénzek elnyerése és igénybevétele többnyire ilyen. Mindez nem változtat a lényegen, ha minden a leírtak szerint, és optimális körülmények között történik, 2010 áprilisában a munkákat elkezdhetjük, és mintegy másfél év alatt a város teljes területén az eddig nem csatornázott utcákban a szennyvíz-hálózatot kiépítjük.
Terveink szerint 33 utcában épül új csatorna mintegy 13 800 méter hosszban. Végre valóra válthatjuk ígéretünket a Kossuth és Csillag utcákban, hiszen az ott lakók régóta kérik a hálózat felújítását, most ezt is elvégezzük az útburkolat kijavításával együtt. A beruházás során több mint 1100 ingatlannak biztosítjuk a hálózatba való bekötését, a tervezett összköltség meghaladja a 730 millió forintot. Az elnyert támogatás összege 581 millió, a különbözetet az önkormányzatnak kell biztosítani. Jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.