Hírek
2012. Március 21. 14:56, szerda |
Helyi
Forrás: www.police.hu
Méhkaptárokat akartak ellopni
Ismeretlen tettesek méhkaptárokat kíséreltek meg eltulajdonítani egy Nyíregyháza külterületén lévő körbekerített ingatlanról. /A kép illusztrácio/
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik március 9-én méhkaptárokat kíséreltek meg eltulajdonítani egy Nyíregyháza külterületén lévő körbekerített ingatlanról. A körbekerített területen mintegy száz méhkaptár van elhelyezve méhcsaládokkal, melyek összértéke több millió forint. Az elkövetők egy kisteher gépkocsival kívánták elszállítani a kaptárakat, de cselekményük közben megzavarták őket, így a már kihordott 12 db kaptárt és a nyitott állapotban lévő gépkocsit is hátrahagyva menekültek el a helyszínről.
Már másnap sikerült elfogni és őrizetbe venni két 34 és 25 éves nyíregyházi férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével, valamint harmadik társuk országos körözését rendelték el. A két gyanúsított azóta már előzetes letartóztatásban van, míg körözött 35 éves társukat szerdán fogták el, és vették őrizetbe a nyomozók, akinek szintén kezdeményezik előzetes letartóztatását.
SA
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
