Hírek
2010. Március 31. 10:14, szerda |
Helyi
Forrás: mszp.hu
Mesterházy Attila Nyíregyházán
Tukacs István képviselőjelölt, a rendezvény céljaként nyilatkozta: "Megerősítjük a baloldalt a hitükben!"
Jeszenszki András, képviselőjelölt a baloldaliságot olyan értékként említette, ami állandó; minden más átalakult az elmúlt 20 évben a rendszerváltás óta.
Csabai Lászlóné, polgármester asszony a jelöltek bemutatása során felvázolta az MSZP-től, és a város eddigi vezetésétől elvitathatatlan eredményeket, majd Veres János, az MSZP megyei szervezetének elnöke is hangsúlyozta, milyen eredményeket ért el az MSZP megyei képviselői csoportja. A 13 szocialista képviselő munkájának eredménye megyénkben érezhető, szemmel látható!
"Mércét állítottunk!" -mondta, olyan mércét, amit később bárkinek nehéz lesz überelni, mert ezt a teljesítményt sokkal nagyobb lobbival lehet csak felülmúlni, amire kevés esélye lesz bárkinek a jövőben.
Mesterházy Attila pénteken a nyíregyházi MSZP rendezvényén többszáz szimpatizáns körében kijelentette, a választásoknak komoly tétje van, nemcsak pártok, hanem világképek, értékrendek versengenek. A baloldali szavazók nevében elmondhatja, hogy a nemzet attól több, hogy sokoldalú, nem rosszabb, vagy jobb attól valaki, hogy bal- vagy jobboldali értékeket vall.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
