Hírek
2013. Március 21. 09:18, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Öt nemzet válogatott díjugratói a Mesterek Tornáján - ELŐZETES
Péntektől vasárnapig rendezik meg a 25. Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató viadalt a kaposvári Pannon Lovas Akadémián, ahol öt nemzet 80 lovasa csaknem 150 lóval indul.
A háromnapos programban 21 versenyszám kapott helyet. A legjobbak között 25 ezer eurót osztanak szét.
A lovassport hagyományos hazai évadnyitójának számító rendezvény egyben a fedettpályás szezon utolsó erőpróbája is. A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint idén is népes mezőny várható, a magyar élvonal tagjain kívül szlovák, cseh, szerb és román lovasok is szerencsét próbálnak.
Az indulók számának köszönhetően reggel 9 órától estig egymást érik majd a versenyszámok. A felnőttek a megszokottak szerint küzdenek: a bronz kör, az ezüst kör és az arany kör indulóira pénteken az elődöntő, szombaton a középdöntő, vasárnap pedig a döntő vár. A finálé, amely egyben a Turi József emlékverseny, a tervek szerint vasárnap 15 órakor kezdődik majd.
A belépés ezúttal is ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.