Hírek
2012. Február 20. 15:31, hétfő |
Helyi
Forrás: Hajdúdorogi Egyházmegye
Az előttünk álló év a megbékélés éve legyen!
Elkezdődött a 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi éve
A szombati történeti konferenciát követően 2012. február 19-én Hajdúdorogon végzett ünnepi püspöki Szent Liturgiával vette kezdetét a 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi éve. Az jeles eseményt jelenlétével megtisztelte Milan Šašik munkácsi püspök, Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, valamint az állam részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke szentbeszédében a megbocsátás fontosságára helyezte a hangsúlyt. Mint mondta, lehet meglepő, de a görögkatolikus egyházban hétfőn kezdődő nagyböjt nem elsősorban az étkezésről vagy az imádságról szól, hanem a megbocsátásról. Hiszen, mint azt a Miatyánkban is imádkozzuk, addig nem fordulhatunk Isten felé, amíg nem békélünk meg embertársainkkal. Ennek pedig alapja a szeretet. „A megbocsátás elképzelhetetlen a szeretet nélkül, és ez fordítva is igaz” – majd hozzátette: „Tegyük fel most magunknak a kérdést, hogy van-e olyan ember, akivel nem tudok szóba állni, vagy nem tudom elfogadni?
A főpásztor kiemelte, hogy a mai nap egyúttal már évek óta a fordulat napja is. 2010-ben ezen a napon vette kezdetét a centenáriumi esztendőre való készület, mely most hivatalosan el is kezdődött. „Az a kérésem, hogy ez a centenáriumi év a kiengesztelődés éve is legyen!” – kapcsolta össze a megyéspüspök az ünnepi eseményt a megbocsátás fontosságával. Ennek a megbocsátásnak szép gesztusaként bocsánatot kért mindazoktól, akiket a görögkatolikus egyház valamilyen módon bármikor is megbántott. Mint hangsúlyozta, ennek az előttünk álló évnek a megbékélés jegyében kell eltelni, legyen szó nemzetekről, rítusokról vagy felekezetekről.
A nagyböjt előtti vasárnapi ünnepi Szent Liturgiával így hivatalosan is elkezdődött a Hajdúdorogi Egyházmegye ünnepi centenáriumi éve, melynek következő nagyszabású eseménye az április 14-én, Nyíregyházán megrendezendő Család-csoda elnevezésű rendezvény lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
