Hírek
2012. Január 25. 14:15, szerda |
Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu
Bekavartak a keretszámok, ismét nyílt nap a Nyíregyházi Főiskolán

Február 15-ig lehet jelentkezni a szakokra, a tervek szerint nyártól pedig belső nyelvvizsgával is hozzá lehet majd jutni a diplomához.
Január 4-el a nyilvánosságra hozták az államilag támogatott képzések keretszámait. A nyíregyházi Főiskola jól, áll, ugyanis a tavalyi 1458 fő helyett idén rész és teljes finanszírozásba 1423 főt vehettek fel, és ez még kiegészül a beregszászi intézmény támogatott szakjaival, ugyanakkor az egyes szakok között jelentős eltérések mutatkoznak. A Nyíregyházi Főiskola nyílt napon ismertette a jelentkezőkkel a változásokat. Nem indul államilag támogatott képzés turizmus és vendéglátás, gazdálkodás és menedzsment, kommunikáció és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok szakokon, így ezeket a képzéseken a tanulóknak kell vállalni a tandíjat, amely 120 és 180 ezer forint közt változik félévente. A keretszámok eltolódásával párhuzamosan megváltozott a diákhitel is, új konstrukcióként megjelent a képzési hitel, amelyből a tandíjat lehetne finanszírozni, a kamat pedig 2%.
Belső nyelvvizsgával is hozzá lehet majd jutni a diplomához
Aki eddig a nyelvvizsga hiánya miatt nem jutott hozzá főiskolai, vagy egyetemi diplomájához, annak jó hír, hogy a tervek szerint 2012 nyarától, egy felsőoktatási intézmények által szervezett vizsga teljesítésével is hozzá lehet majd jutni az oklevélhez. A belső nyelvvizsga is feltételekhez lesz kötve, melynek elveit a Magyar rektori konferencia dolgozza majd ki, a vizsgázóknak pedig az intézmény által szervezett díjköteles tanfolyamra kell járni. A Nyíregyházi Főiskola a rektori konferenciához igazodva február végéig dönt a kérdésről.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.