Hírek
2012. Május 16. 13:54, szerda |
Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu
Kidolgozta intézményfejlesztési koncepcióját a Nyíregyházi Főiskola
Videóval!
A Nyíregyházi Főiskola egyik legfontosabb feladata, a megye további leszakadásának megakadályozása, ehhez pedig az kell, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok tanulhassanak – mondta dr. Jánosi Zoltán a főiskola rektora. Ennek megvalósításához, az intézmény egy olyan tudáscentrummá szeretne átalakulni, ahol már fiatal korban megkezdődik a tehetséggondozás. A program megvalósításához a főiskola uniós illetve magyar forrásokat is szeretne bevonni. A függetlenség biztosításának kulcskérdése, hogy az úgynevezett PPP-s konstrukcióban megvalósult beruházások visszafizetését hogyan tudják megoldani.

A tervek szerint a PPP-s fejlesztések egy részét visszaadnák az államnak, ez évi 40-50 milliós megtakarítást jelentene. A csökkenő hallgatói létszám miatt a felszabaduló épületeket bérbe adnák, a fűtést pedig biomasszával és napkollektorokkal oldanák meg. A spórolás létszámleépítést is jelent, az előzetes számítások szerint 40-50 főtől válhat meg a főiskola. Évek óta leromlott állapotban van a főiskola Apáczai János gyakorlóiskolája, a vezetés az intézményfejlesztési koncepcióban megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a B épület átalakításával gyakorló beköltözzön a főiskola területére, a felszabaduló ingatlanból befolyt összeget pedig a PPP kötelezettségek törlesztésére fordítanák.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
