Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2012. Január 11. 13:01, szerda | Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu

Értékes iratokkal bővült a Megyei Levéltár archívuma

Értékes iratokkal bővült a Megyei Levéltár archívuma

Bemutatták ma a Megyei Levéltár évnyitó rendezvényén a Nemzeti Kulturális Alap és a nyíregyházi Rotary Club támogatásával megvásárolt Szarka család iratait.

Az iratok döntő többsége a 19. században keletkezett szerződés, záloglevél, végzés, nemességigazolás, de több közgyűlési és egyházi jegyzőkönyvi kivonat is található köztük, melyből az egykori Bereg vármegye története ismerhető meg alaposabban. Az iratok megállapított vételára 400 000 forint volt, de a beregi térséget illető eszmei értéke azonban felbecsülhetetlen – mondta Kujbusné Mecsei Éva, a levéltár igazgatója. A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott is, aki a levéltár intézményének fontosságát is hangsúlyozta, hiszen a múlt és a történelem alapos megismerése az itt dolgozó emberek munkájának is köszönhető.

Az egykori Bereg vármegye történetére vonatkozóan a levéltár csak nagyon kevés dokumentumot őriz, így különösen értékes a most megvásárolt irategyüttes. Az iratok eddig a leszármazott, Szarka Zsolt budapesti lakos tulajdonában voltak, aki a dokumentumok közül néhányat korábban már átadott a Magyar Országos Levéltárnak. Szarka Zsolt, amikor megismerte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárat, a legnagyobb bizalommal járult hozzá hagyatékának alaposabb megismerésének, feltárásához.

A dokumentumok átvizsgálása során megállapították, hogy a 17–20. századi magyar, latin és német nyelven íródott, többnyire eredeti forrásokat igencsak megviselte a történelem vihara, a család állítólag hosszabb időn át kénytelen volt rossz körülmények között, pincében, padláson, sőt földbe ásva tárolni, menteni a főként jogbiztosításra szolgáló iratokat.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.