Hírek
2011. Március 27. 17:19, vasárnap | Helyi
Razzia a szórakozóhelyek környékén (Nyíregyháza)

A szórakozóhelyek környékét és a belvárost ellenőrizte péntek éjszakától szombat hajnalig a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.
A polgárőrök és közterület felügyelők bevonásával, több csoportban zajló akció elsősorban a lakosság, valamint a békésen kikapcsolódni vágyók biztonságát és nyugalmát szolgálta. A fő cél az erőszakos, garázda jellegű magatartások megelőzése, kiszűrése volt, de a hatóságok felléptek az olyan közterületi szabálysértések ellen is, mint az utcai alkoholfogyasztás, szemetelés vagy vizelés. Külön csoport ellenőrizte a szórakozóhelyek biztonságos üzemeltetéséhez szükséges feltételek meglétét.
Kisebb súlyú jogsértések esetén az egyenruhások felszólították az érintetteket a cselekmény abbahagyására, és figyelmeztetésben részesítették őket. Az időben fellépő rendőrök akadályoztak meg kialakulóban lévő verekedést, és volt olyan fiatal, is, aki megpróbált elfutni az intézkedés elől- persze sikertelenül. Az akció végére tizenegy személynek állítottak ki helyszíni bírság csekket, négy fiatal ellen pedig szabályértési feljelentést tettek – leginkább közterületi alkoholfogyasztás vagy köztisztasági szabálysértés miatt. Amennyiben a szabálysértés elkövetője még nem töltötte be 18. életévét, a rendőrség a családsegítő szolgálat felé is jelzéssel él.
Az ellenőrzésben részt vevő rendőrök egy betörőt is elfogtak az éjjel, nála a feltört büféből eltulajdonított árucikkekkel.
A szórakozóhelyek környékén a jövőben is tervez hasonló ellenőrzéseket a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 21. 17:17, csütörtök | PR
Feltöltődés testnek és léleknek: Cozombolis Péter a Szigetvári Gyógyfürdőben
A Szigetvári Gyógyfürdő ismét a figyelem középpontjába került
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök | Életmód
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.