Hírek
2025. Február 26. 07:56, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Rétvári Bence: a kommunizmus egyenlővé tett mindenkit a szegénységben és a jogfosztottságban
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából tartott keddi megemlékezésen a budapesti Málenkij Robot Emlékhelynél beszélt az államtitkár.
Rétvári Bence azt mondta, szinte minden magyar család őriz emléket arról, hogyan nyomorította meg a családjukat a kommunista diktatúra, hiszen a kommunizmus egyenlővé tett mindenkit a szegénységben és a jogfosztottságban. Egy nagyon szűk bűnözői kör kivételével, akik viszont bármit megtehettek - tette hozzá, a kommunista vezetőkre utalva.
Az államtitkár arról is beszélt: egy háború borzalmai kellettek ahhoz, hogy a kommunista eszme, amely addig egy földalatti mozgalom volt, hatalomra kerülhessen, Magyarországon éppúgy, mint bárhol a világon. Szükség volt egy háború által felforgatott világra, ahol a polgári értékek nem tudtak stabilan megmaradni, hiszen a háború mindent megrepeszt, mindent bizonytalanná tesz - fogalmazott.
Azt mondta, Magyarországon sem kerültek volna hatalomra a kommunisták egy erős polgári demokráciában, ez csak a háború pusztítása és a Vörös Hadsereg megszállása miatt történhetett meg.
"Minden polgári demokrácia oda küldte a kommunista vezetőket, ahova valók, a börtönökbe"
- jelentette ki, hozzátéve: ha a magyarok maguk választhatták meg a saját vezetőiket, semmiképpen nem a kommunistákra szavaztak.
A magyar emberek természetes immunitása kivetette magából a kommunista eszmét és a külföldről idehozott vezetőket - hangoztatta Rétvári Bence.
Hozzáfűzte: büszkék lehetünk a magyarokra, hiszen saját akaratukból sohasem választottak sem nyilas, sem kommunista vezetőket. Szavai szerint ezek egyaránt importált ideológiák: "csak és kizárólag külföldi befolyás és erőszak nyomán kerülhettek Magyarország vezetésébe, a magyar emberek akaratából soha".
Figyelmeztetett: a háborúknak beláthatatlan következményeik lehetnek az egész kontinensre nézve.
"Történelmi tanulság a 20. századból, hogy a háborúkat el sem szabad indítani, ha pedig elindultak, akkor minden polgári demokráciának arra kell törekedni, hogy a háborúkat minél hamarabb befejezzék" - mondta.
Nincs ez másként napjainkban sem - tette hozzá.
Rétvári Bence emlékeztetett arra is, hogy az ukrajnai háború három éve, 2022. február 24-én tört ki.
"Aki háború szítására, támogatására szólít föl, az hibás állásponton van, aki pedig a fegyverszünetért, a békéért dolgozik, az jó ügyért dolgozik"
- jelentette ki.
Az államtitkár arra is kitért, hogy "az erőszakos, szélsőbalos csoportok ellen fel kell lépni, hiszen az első világháború előtt az akkori kommunista mozgalom hasonló volt, mint a mostani antifa". Erőszakosak voltak, az állam rendjének megdöntésére szőttek terveket, el akarták törölni a polgári demokráciát - sorolta.
Bízzunk benne, hogy minél többen tanulnak a 20. század katasztrófáiból, és a mellettünk zajló háború is mihamarabb véget ér! - zárta beszédét, majd a résztvevőkkel együtt koszorúkat helyezett el a Málenkij Robot Emlékhelynél.
Fotó: MTI - Soós Lajos
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 04. 15:00, szombat | Belföld
Több mint harminc vasútállomás újul meg az országban
Az állomásfelújítási program részeként 14 vármegyében több, mint harminc állomás és vasúti megállóhely újul meg, mintegy 15 milliárd forint értékben, a MÁV-csoport és a Magyar Falu Program forrásaiból
2026. Április 04. 14:00, szombat | Belföld
Nézőpont: Fidesz-többség marad a következő országgyűlésben is
A kormányközeli kutatóintézet szerint marad a Fidesz többség.
