Hírek
2012. Március 04. 07:33, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: www.nykk.hu
Simán nyert a remek napot kifogó ASE
A szakmai stábban és játékoskeretben történt változások után először lépett pályára hazai pályán a Marso-Vagép NYKK. Múlt héten hosszú nyeretlenségi szériát szakítottak meg, amikor idegenben sikerült bedarálniuk a ZTE-t. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban azt az Atomerőmű SE együttesét fogadták, akik hetek óta bomba formában kosaraznak. Spanyol edzőjük, Enrique Gutierrez érkezése óta minden bajnokijukat megnyerték.
Nyírségi oldalon az okozhatott kisebb fejtörést Ferenczi Tamás vezetőedzőnek, hogy négy légiósa közül melyik hármat nevezze a találkozóra. Az élet megoldotta a kérdést, ugyanis Damjan Kandics belázasodott, és emiatt a Fields, Warrick, Miskovics trióval vágtak neki a mérkőzésnek. A vendégeknél az új szerzeménye, Timothy Frost hiányzott, aki betegség miatt el sem utazott újdonsült csapatával.
Az első negyedben rögtön magához ragadta a vezetést az ASE és Tóth palánk alatti ügyes megmozdulásainak köszönhetően, valamint Nick Williams kosaraival egészen a 7. percig vezettek is. Ekkor 13-12-nél először vezettek a nyíregyháziak, akiknél Miskovics gyűjtötte szorgosan a lecsorgó labdákat. A hazai előny azonban csak átmenetinek bizonyult, mert a padról beszálló Körtélyesi sokat tudott hozzátenni a vendégek játékához.
Izgalmas, jó játékot láthattak a folytatásban is a mérkőzésre kilátogatók. A tolnaiak ugyan tartották a vezetésüket, de az NYKK Warrick triplájával, majd a padról beszálló Mohácsi megmozdulásainak köszönhetően megfordították az állást. Nem hagyták magukat a vendégek, akik szinte nem tudtak dobást hibázni mezőnyből. A két Williams távolról célzott eredményesen, valamint Kámán is idei egyik legjobb produkciójával rukkolt elő. Noha egy pontot ledolgozott a szabolcsi gárda, a védekezésükön bőven akadt javítanivaló.
Bennmaradt az öltözőben a Nyíregyháza, mert alig telt a negyed fele, és azt vehették észre a hazai szimpatizánsok, hogy csapatuk 16 pontos hátrányban van. 16-4-es paksi rohanást szakított meg Ferenczi Tamás egy időkéréssel. Sokat nem használt azonban, mert Sitku két büntetőjére két paksi tripla volt a válasz. Hiába hintett be közben két távolit Warrick is, az ASE nem tudott hibázni. A két Williams kosaraival már több, mint 20 ponttal mentek a vendégek. Miután 35-18-ra megnyerték ezt a játékrészt, a hazaiak gyakorlatilag csak a csodában bízhattak.
Miután a folytatásban sem sikerült magához ragadnia az NYKK-nak az irányítást, különösebben nem kellett már izgulniuk a tolnaiaknak. Hazai oldalon a kispadról beszálló Nagy tripláinak örülhettek, de Morgen pontjaival azonnal lehűtötték a kedélyeket. Mivel a lényegi kérdés már korábban eldőlt, a mérkőzést mindkét oldalon a cserék fejezték be. Külön pikantériája volt annak, hogy paksi színekben két nyíregyházi nevelés, Czinger és Bus is szerepet kapott, így a mérkőzés végén hét szabolcsi kötődésű játékos volt a parketten.
Ferenczi Tamás, az NYKK edzője: Az első félidőben még tudtuk tartani a lépést a paksiakkal, azonban a második félidőben magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, és kiváló kinti dobószázalékuknak köszönhetően el is döntötték a mérkőzést.
Enrique Gutierrez Garcia, az ASE edzője: Az első félidőhöz képest a második játékrészben sokkal jobban védekeztünk, és lepattanóztunk, ami végül hozzá segített minket a győzelemhez.
Jegyzőkönyv:
Marso-Vagép NYKK – Atomerőmű SE 83-104 (21-26, 24-23, 18-35, 20-20)
Bujtosi Szabadidő Csarnok, 800 néző
V.: dr. Valovics I., Hegedûs T., Jakab L. (Hartyáni)
NYKK: Fekete 5/3, Fields 15, Warrick 14/12, SITKU 13/3, Miskovics 13. Csere: Mohácsi 11/3, Polyák -, NAGY K. 10/6, Varga M. 2, Jakab -, Pavlovics -.
ASE: L. WILLIAMS 13/9, N. WILLIAMS 26/15, Vojvoda 5/3, KÁMÁN 17/3, TÓTH Á. 12. Csere: KÖRTÉLYESI 14/6, MORGEN 14/6, Kerpel-Fronius -, Czinger 2, Bus 1.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
