Hírek
2011. Október 20. 15:13, csütörtök |
Helyi
Forrás: Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Vegyes bizottsági ülés Szatmárnémetiben
Román-Magyar Vegyes Bizottsági ülést tartott október 19-én Szatmárnémetiben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Román Belügy- és Közigazgatási Minisztérium Veszélyhelyzeti Főfelügyelőség.
A találkozón a határ menti megyék katasztrófavédelmi vezetői is részt vettek.
A megnyitót követően a magyar delegációt vezető Dr. Bakondi György tű. altábornagy köszöntötte a meghívottakat, és elmondta, a két ország sikeres együttműködését gyakorlati irányba kell elmozdítani. Olyan projektek megvalósítására kell törekedni, amelyek a mindennapi életben előforduló esetekre, egy-egy váratlan eseményre készítenek fel. A főigazgató bemutatta a bizottság román tagjainak a magyar katasztrófavédelmi rendszerben bekövetkező változásokat, ezek hátterét és szükségességét.

A négy megyei igazgató, Csepely Zsigmond pv. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei, Kovács Ferenc tű. ezredes a Hajdú- Bihar Megyei, Dr. Takács Árpád pv. ezredes a Békés Megyei és Huszár Tibor tű. ezredes a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról a határ menti megyékkel való együttműködésről, az eddig elért sikerekről, valamint az új közös pályázati lehetőségekről számolt be. A megbeszélésen mindkét fél megerősítette, hogy közös munkaterv alapján, saját tapasztalataikat felhasználva szeretnének a jövőben közösen dolgozni, ezt a szándékot az ülésen készült jegyzőkönyv és munkaterv aláírásával is megerősítették.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
