Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2016. Június 29. 11:23, szerda | Bulvár
Forrás: Fénypont

Visszakapta végre Fésűs Nellyt párja

Visszakapta végre Fésűs Nellyt párja

Az elmúlt hetekben Fésűs Nelly életében imádott családja a második helyre szorult. A színésznő a Nagy Duett mellett folyamatosan színházban játszott és fellépni járt, párja Vajtó Lajos pedig a hátországot biztosította.

Ha kellett kislányukra, Elza Zorkára vigyázott, vagy pedig Csengével készült a tanév végére.

„Sűrű időszakon vagyunk túl, és még csak most indul a nyár, ami rengeteg fellépésről szól nekem. Lajos nélkül nem tudom, hogyan lennék egyszerre családanya és művésznő – kezdi Nelly – volt olyan nap, amikor alig láttam a kislányomat, egész nap próbáltam, este pedig játszottam. Most jutottam el addig, hogy a nagy rohanás mellett egy kicsit feltöltődjem, és lelassítsak, erre a tökéletes helyszínt, egy kis szigetnyi harmóniát, Zalakaroson találtam meg.”

Nelly elmondása szerint minden nyáron szakítanak egy kis időt arra, hogy eltűnjenek a világ elől, ilyenkor kedvenc helyükön pihenik ki magukat.

„Mi egy másik Balaton szerelmesei vagyunk. Gyerekkoromban nem adatott meg számomra, hogy lássam a Balatont, most felnőttként a kis családommal egyik évben sem hagynám ki. A nagy Balatonon a hajónk, a Kis-Balatonon pedig a karosi barátaink várnak minden alkalommal, akikkel gyorsan elröppen az idő. – emlékszik Nelly párja, Vajtó Lajos – tavaly Matula kunyhóját fedeztük fel idén pedig a Termáltó és Ökopart volt a sláger, ahol imádtunk a „cölöpökön” járni, megpihenni a tavon átívelő hídon és megismerni a tanösvény üzenetét.”

Nellyék nagyon hálásak kislányuknak, Elzának, aki nagyon jó gyerek. Egyetlen hangja sincs, bármi is legyen a program. Egész nap képes mosolyogni és csak este 8 óra felé fárad el, így nagyokat lehet vele túrázni, fürdeni vagy éppen kerékpározni.
„Tavaly, mikor itt jártunk még nagyon pici volt. Még a vízbe is alig tudtam bevinni. Idén pedig nem tudtam kiimádkozni a gyerekmedencéből – nevet Nelly – most hogy megkapta élete első csajos fürdőruháját olyan büszkén viselte, hogy le sem akarta venni.”

Elza Zorka egyetlen dolgot hiányolt a pihenés során, az pedig a kacsák voltak. A termáltó láttán az első szava a „kacsa” volt, sajnos azokkal most nem találkozott, de édesapja elmondása szerint minden állatot egyelőre kacsának hív kislánya.

„Büszke vagyok, hogy az első szava az „apa” volt, most már megy az „anya” és a „kacsa” is! Nemsokára pedig már minden állatot fel fog ismerni, hiszen természet-, és állatszeretetre neveljük” – teszi hozzá Lajos.

Címkék: Fésűs Nelly

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár

Június 1-jén lesz a békemenet

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont: